Oldalak

2011. március 31.

Tokaji ibolya dzsem

Hozzávalók 1 üveghez:
  • 1 csokor illatos ibolya
  • 50 g fruktóz
  • 2 alma
  • kis citromlé
  • 2 ek méz
  • 1 kanál zselatin por
  • 1/2 dl Tokaji Aszú

Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, citromlével locsoljuk. Hozzáadunk pici vizet és a gyümölcscukrot, feltesszük főzni. Amikor már jó sűrű az állaga, hozzáadunk 2 ek mézet, 1 csapott ek zselatint és az ibolya virágokat. (száráról egyenként lecsipkedjük, ezt érdemes, miközben fő az alma) Ekkor levesszük a tűzről és hozzáadunk kb 1/2 dl Tokaji Aszút. Sterilizált üvegekbe töltjük, celofánnal fedjük.

Nekem a csokor szárától megtisztított ibolya virág 10 gramm volt. Mikróban érdemes a befőttes üvegeket kifőzni, én úgy szoktam, hogy elmosom az üveget, 2-3 ujjnyi vizet rakok bele és a mikróban forralom pár percig. Majd kiöntöm belőle a vizet, és még a forró üvegbe kanalazom a forró dzsemet.

Lehet használni cukortakarékos 3:1-ben zselésítőt is, ekkor a zselatin port el kell hagyni.

Cukorbetegek, update diétások az aszú helyett száraz bort öntsenek hozzá.

Gyűjtsünk ibolyát!



A kertünkben rengeteg illatos, lila színű ibolya nyílt a napokban. Az igaz, nagyon nem érek ma rá, mert holnap anatómia zh-t írok, de úgy gondoltam szedek egy csokorral és főzök egy üveg ibolya dzsemet. Isteni lett, mindenképp érdemes kipróbálni. A receptet itt találod.

Az ibolyának 450 faja ismert, Európában és Ázsiában őshonos, de Észak-Amerikában is elterjedt évelő növény. Kora tavasszal virágzik az illatos ibolya (Viola odorata), mely lila virágaival átszínezi a füvet. Fehér rokonával (Viola alba) együtt nyílik. Azon kívül, hogy csodálatos az illata, még gyógynövény is: gyökérzete, levelei nyálkaoldó, vértisztító hatású anyagokat tartalmaznak, virága szintén gyógyászati alapanyag. Ha olyan ibolyát találunk, ami a fent írtakkal ellentétben mégsem illatozik, az valószínűleg az erdei ibolya lehet.

Fehér vagy lila virágai április közepéig nyílnak.

Illóolaja az egyik legdrágább a világon. Ugyanennek a fajnak a leveleiből párolják le az ibolyalevél-olajat – 20 g tiszta olaj kb. 1 tonna (!!!) levélből állítható elő. Így már érthető, miért olyan drága! Sok női parfüm virágillatának eleme az ibolyaillat. Friss, vagy szárított virágának szörpje, forrázata enyhe hashajtó, hörghurut, köhögés, álmatlanság, fejfájás elleni teákban alkotórészként vagy idegnyugtató, köptető, izzasztószerként is használható.

Virágát felhasználja a gasztronómia is, kandírozva sütemények, fagylaltok, saláták díszítésére, illatosítására. Levelét saláták készítésénél használhatjuk, vagy főve is fogyaszthatjuk levesek, szaftos ételek ízesítőjeként.

Kizárólag kis mennyiségben használjuk, különben emésztési problémák, hányás, hasmenés jelentkezhet! Allergiásoknak, asztmásoknak virágok fogyasztása nem ajánlott.

2011. március 29.

Zabpelyhes édes keksz

Hozzávalók:

  • 10 dkg Re-Form liszt, vagy 5-5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és Norbi liszt keveréke
  • 15 dkg zabpehely
  • 1/2 cs sütőpor
  • 8 dkg fruktóz
  • 1 kk fahéj
  • 1/2 kk szerecsendió
  • 1/2 kk gyömbér
  • 1/2 kk őrölt szegfűszeg
  • (mazsola, durvára vágott mogyoró, dió, mandula, diabetikus csokidarabkák)
  • 5 dkg margarin
  • 1 dl zsírszegény tej
  • 1 tojás

Re-Form tipp: cukrozatlan natúr gyümölcsös müzlikeveréket használtam, így már nem kellett hozzá tenni semmit extrát. A fruktózt helyettesíthetjük xilittel vagy Norbi cukorral, esetleg fele-fele arányban mézzel. 1 ek kakaót is keverhetünk hozzá.

Az olvasztott margarint elkeverjük a tejjel, tojással fruktózzal. Majd a külön edényben összedolgozzuk a többi hozzávalót. A margarinos-tejes-tojásos-fruktózos elegyhez keverjük a zabpelyhes-lisztes keveréket, zsírpapírra halmozzuk, 15 percig 180 fokon sütjük.

16 nagyobb keksz lett ebből a mennyiségből. Tea mellé isteni reggeli!





2011. március 27.

AVIVA - peteérést segítő torna

Aviva Steiner eredetileg idősebb nőknek tartott órákat. Ehhez kellett olyan gyakorlatokat kitalálnia, amelyek nem fárasztják el túlságosan, mégis megmozgatják a változó koron túli hölgyeket.
Nagy meglepetésére néhány tanítványa újra menstruálni kezdett. A fiatalabbak arról számoltak be, hogy ciklusuk rendszeresebb lett, és kevesebb kellemetlenséggel jár, mint annak előtte.
Aviva nagy intenzitással vetette bele magát a gyakorlatok továbbfejlesztésébe, tanulmányozni kezdte a női hormonális rendszer működését, és végül tudományosan is bizonyította, hogy a speciális torna egyes esetekben helyettesítheti a hormonkezelést, sőt a műtéti beavatkozást is. Az alhas, a belső hasi és gátizmok és a farizmok megmozgatásával éri el gyógyító hatását. A mozgás fokozza az adott terület vérkeringését, így több vitamin, hormon és más életfontosságú anyag jut a „célszervekbe". Ez a belső női nemi szervek egészséges működését eredményezi, de visszahat a központi hormonális szabályozó, a hipofízis működésére is.
A mozgás során létrejött altesti vérbőség akár a petevezetékek letapadását is oldhatja, így egyes esetekben megszüntetheti a meddőség okát. Segíthet többszörös vetélés után is, mivel a gyakorlatok alkalmasak a méh izomzatának erősítésére, így lehetővé teszik a magzat sikeres kihordását.
AMIBEN SEGÍTHET
1. Mikor, hogyan és milyen esetekben segíthet a Módszer NŐKNEK?
1. Erős fájdalmaid vannak menstruáció előtt vagy alatt?
2. A menstruáció időtartama több, mint öt nap?
3. Súlytöbblettől szenvedsz, de nem túlzott evéstől?
4. Nem vagy fogamzóképes, habár nincs semmi meghatározott orvosi ok erre?
5. A változás kor tünetei okoznak szenvedést?
6. Egy évben csak egy-két, vagy három menstruációd van és ez zavar téged?
7. A menstruáció rendszertelenül jelentkezik nálad, egyszer kéthetenként, egyszer kéthavonként?
8. Soha nem volt menstruációd természetes módon, habár elmúltál 13, 20, sőt talán még 30 éves is?
9. Cisztád vagy miómád van?
10. Meg akarod őrizni a fiatalságodat? Saját hormonod felserkentésével normalizálhatod a hormonszintedet.

Ha a fent említett tünetek valamelyikétől szenvedsz, panaszaidtól függően a következőképpen végezheted a gyakorlatokat:
Hetenként kétszer, súlyosabb esetben kétnaponként végezd el az Egyszerű Módszer 18 gyakorlatát (30 perc). Ha nincs időd, akkor a Rövidített Módszer gyakorlatait kell elvégezned (15 perc).
A gyakorlatok hatására a fokozott vérkeringés több hormont, vitamint, oxigént visz a nemi mirigyekbe, szervekbe, és ezek hatására indul meg a gyógyító tevékenység. A korunknak, állapotunknak megfelelően alakuló hormonszint visszahat a hipofízisre, amely ezután egészséges utasításokat fog adni.
Rendszertelen ciklus esetén a Módszer hatására rendeződik a ciklus. Megszűnnek a menstruációt kísérő görcsök. (A görcsök megszüntetéséhez elég a várható menstruáció ideje előtt 5 nappal elkezdeni a gyakorlatokat. A fájdalomtól függően vagy a 18 gyakorlat, de lehet, hogy a napi 15 perces gyakorlás is elég.)
A gyakorlatoktól lerövidül a menstruáció időtartama és mennyisége. Súlytöbblet esetén, mely esetenként a hormonháztartás felborulása miatt alakult ki, az optimalizálódott hormonszint csökkenti az étvágyat (kb. havi 2,5 kg fogyás).
Az optimalizálódott hormonszint megszünteti a frigiditást, növeli a fogamzóképességet.
Ovulációhiány esetén a gyakorlatokat a menstruáció 3. napjától kell elkezdeni. A 14. napig az Egyszerű Módszer 18 gyakorlatát végezzük (30 perc) heti kétszer, vagy kétnaponként (időnktől függően). A 14. nap után a vérkeringés és a hormonszint megtartása érdekében tovább kell folytatni a gyakorlatokat. Végezzük el az Ovulációs gyakorlatokat hetenként kétszer vagy kétnaponként. Ha még nem ismered az Ovulációs gyakorlatokat, akkor az egyszerűbb, nem meghozó jellegű gyakorlatokat végezd, ilyen az Egyszerű Módszerből a 4-es, az 5-ös, a 6-os, a 8-as, a 10-es, a 11-es, a 13-as és a Rövidített Módszerből az 1-es.
Többszöri vetélés után szánjunk hat hónapot a méh megerősítésére. A gyakorlatokat az első három hónapban a menstruáció napjai alatt is végezzük, majd heti 2-vel folytassuk a 14. napig. Utána az előbb leírt könnyebb gyakorlatok következnek. Három hónap után már csak a menstruáció 3. napjától dolgozzunk az előbb leírt módon. Hat hónap kell a méh megerősödéséhez.
A gyakorlatok megszüntetik a petevezetékelzáródást. A petevezeték nyújtására, fellazítására különösen jók a láblendítős gyakorlatok.
Túl rövid ciklus esetén (18-20 nap) naponta 5 percig a 8-as gyakorlatot végezzük. (a 18-ból). Minden hónapban kapunk egy plusz napot, így lassan elérjük a 28 napot.
Heti kétszeri gyakorlatozástól megszűnik az indokolatlan tejelválasztás (galactorrhea), a szülés utáni tejelválasztás viszont növekszik.
Ha gyermeket szeretnénk, kerüljük az ecetes savanyúságokat, valamint a savasító ételek fogyasztását (pl. a zsírban, olajban sült ételeket, a hormonnal kezelt húsokat)! Fogyasszunk sok lúgosító zöldséget és a sok fehérjetartalom miatt olajos magvakat! Öltözzünk melegen, fekhelyünk is meleg legyen! A szűk farmer tilos mindkét nemnek!!!
Ha megfogantál és babát szeretnél, ajánlatos a könnyű másállapot és szülés érdekében megtanulni a Várandósok tornáját. Szülés után pedig a Szülés utáni gyakorlatok végzése ajánlott. (Ez a két gyakorlatsor Aviva tanítványának, Judit Púpinak a munkája.)
Változó korú nőknek az Egyszerű Módszer 18 gyakorlata ajánlott, ezek a gyakorlatok rendezik a hormonszintet, megszüntetik a hőhullámot, a depressziót, a beszáradást, a szőrösödést. A megemelkedett ösztrogén hormonszint lassítja a csontritkulás folyamatát. A visszajött regenerálódó erő megszünteti a cisztát, csökkenti a miómát.
Idősebb nőknél a sok éves menstruáció-kimaradás után a heti kétszeri gyakorlatozás nem a menstruációt fogja visszahozni, hanem a klimax kellemetlen kísérő tüneteit szűnteti meg.
Az Egyszerű módszer gyakorlatait, a Rövidített Módszer gyakorlatait és az Ovulációs gyakorlatokat a zene ütemére, megállás, pihenés nélkül kell elvégezni. A torna után ajánlott legalább fél óráig pokrócba burkolózva, felhúzott lábakkal ülni, és meleg teát inni. A tornával elért belső meleget (töltést) meg kell tartani legalább 24 órán át. Ezért a gyakorlatok után semmiképpen nem szabad lezuhanyozni, vagy beülni fürdőkádba, még nyáron sem. Tanácsos a mosdókesztyű használata, a frottírozás!!! Forró vízbe mártott és kicsavart mosdókesztyűvel, vagy frottírtörülközővel dörzsöljük át és frissítsük föl bőrünket.
A Várandósok tornáját, a Szülés utáni gyakorlatokat, az Inkontinencia elleni gyakorlatokat lassan, egyéni ütem szerint tanácsos végezni, kellemes zenét hallgathatunk közben.
Inkontinencia esetén az Inkontinencia elleni gyakorlatokat ajánlatos végezni. (Ezek a gyakorlatok jók továbbá a leesett méh helyretételére, elhúzódó, hosszan tartó menstruáció megrövidítésére és egyéb, korral járó problémákra.)
2. Mikor, hogyan és milyen esetekben segíthet a Módszer FÉRFIAKNAK?
A gyakorlatok jók prosztataproblémákra, potenciazavarokra, székletrendezésre, továbbá a spermiumok életképességét is növelik. Esetleg férfiasságát szeretné megtartani, visszaszerezni?
Férfiak a számukra kidolgozott gyakorlatokat végezzék hetente többször 25-30 percet, de a gyakorlatok eloszthatók egész napra is, beépíthetők a mindennapi tevékenységbe (de elvégezhetik párjukkal a nők Egyszerű Módszer 18 gyakorlatát is).
Az AVIVA - módszerről, tanfolyamokról bővebb tájékoztatást a www.avivamodszer.hu oldalon olvashatsz.
Könyv, Segédanyag:
AZ AVIVA MÓDSZER / AVIVA'S METHOD I. KÖTET
S.O.S. nőknek
STEINER, AVIVA
Gyakorlatsorozatok, amelyek meghozzák, akaratuk szerint rendezik a nők havi ciklusát és könnyítenek a változó kor tünetein.
Kiadó : Magánkiadás
Oldalszám : 116
Fogy.ár: 2.200,- Ft
AZ AVIVA MÓDSZER / AVIVA'S METHOD II. KÖTET
S.O.S (nem csak) nőknek
STEINER, AVIVA
Gyakorlatsorok az ovuláció serkentésére, várandósoknak, szülés utáni problémák rendezésére, inkontinencia megszüntetésére. Tanácsok férfiaknak és gyakorlatok prosztata problémákra, valamint poencia (impotencia) zavarok megoldására.
Kiadó : Magánkiadás
Oldalszám : 136
Fogy. Ár: 2.500- Ft
A könyvek megvásárolhatók a tanfolyamon résztvevők számára, illetve a könyvesboltokban: Alexandra Könyváruházak, Elixír könyves boltban, az Édesvíz könyvesboltjaiban. Tóth Líviánál utánvéttel postán megrendelhetők.
JELENTKEZÉS vagy ÉRDEKLŐDÉS
Tóth Lívia
06-1-321-2952
06-30-475-2267
e-mail:toth.livia1@chello.hu

Ha késlekedik a baba - hogyan segíthet a homeopátia?

A meddőség szerte a világban számtalan elkeseredett családot sújt. Európában a párok 12-16%-a meddő, Magyarországon szerény becslések szerint is 100-150 ezer családot érint ez a probléma.
A nő életét az első menstruációtól a menopauzáig 35-40 éven keresztül ciklusos változások kísérik végig, melyek legfőbb jellemzője a szokásos esetben 28 naponta jelentkező, 4-5 napig tartó méhűri vérzés. Ezeket a változásokat egymással szoros együttműködésben lévő hormonhatások okozzák, melyekért a köztiagyban elhelyezkedő hypotalamus és agyalapi mirigyrendszer felelős. Ez a központi szabályozórendszer "karmesterként" irányítja a petefészek kétféle nemi hormonjának, az ösztrogénnek és a progeszteronnak a termelését. Szabályos, 28 napos menses esetén nagyjából a ciklus 12-14. napján van tüszőérés, tehát ezek azok a napok, melyeken a nő legnagyobb valószínűséggel teherbe eshet.
Jogos tehát a kijelentés, hogy egészséges párok esetén is csak havonta 20-25 százalékos eséllyel fogan meg egy baba, de ha másfél-két évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett terhesség nem jön létre, indokolt a meddőségi kivizsgálás, természetesen a pár mindkét tagjánál.
Ha a terméketlenség hátterében kizárhatóak a szervi betegségek, akkor a hormonrendszer finom összehangolásában segíthet a homeopátia.
A Hormheel nevű komplex készítmény a szervezet öngyógyító képességét serkenti ezekben az esetekben, és jó hatással lehet a nem szervi eredetű vérzészavarok kezelésében is.
A petefészek hormonok higításából készülő homeopátiás Folliculinum és Luteinum a ciklus megfelelő napjain adagolva helyreállíthatja a megbomlott hormonális egyensúlyt.
Ha a probléma a "karmester-szerepet betöltő" központi szabályozórendszerben van, akkor a Prolaktinum, vagy a Testosteronum jelentheti a megoldást.
Néha ez a terápia önmagában is elégséges, máskor azonban ki kell egészíteni a páciens alkati szerével.
A férfiak meddőségének kezelésében a Testosteronum hormon higítása a hímivarsejtek termelődését serkenti, míg a Lycopodium és a Nux vomica az impotencia kezelésében lehet jó hatású.
Ha késlekedik is a baba, ne adjuk fel a reményt, a várva várt terhesség létrejöttéhez számos segítség létezik.

Mézes-mustáros karaj narancsos salátával, gerslivel


Hozzávalók:
  • 8 szelet karaj
  • bors
  • chilipaprika
  • 2 ek olívaolaj
  • 4 ek méz
  • 1 tk mustár
  • 1/2 narancs leve
  • 1 kg burgonya
Salátához:
  • jégsaláta
  • 1/2 narancs leve
  • 1 narancs reszelt héja
  • 2 ek balzsamecet
  • pici fruktóz
Körethez:
  • 1 bögre gersli
  • 1 kukoricakonzerv
  • 10 dkg reszelt sajt
  1. A mázt elkészítjük: fél narancs levét 2 ek olívaolajjal, 4 ek mézzel és 1 tk mustárral elkeverjük.
  2. A sózott, borsozott karajszeleteket megforgatjuk a mázban.
  3. Megpucoljuk a burgonyát, majd pataki tálba halmozzuk, enyhén sózzuk, borsozzuk.
  4. Ráhelyezzük a 8 szelet mázas karajt.
  5. Addig sütjük, míg megpuhul a burgonya, és a hús szép piros lesz. Ezután szórjuk meg chilivel.
  6. A salátához elkészítjük az öntetet: fél narancs levét, 1 narancs reszelt héját, kevés fruktózt, 2 ek balzsamecetet elkeverjük, a leveleire tépkedett jégsalátára öntjük.
  7. A bögre gerslit megmossuk, és kb. 2-szer annyi sós vízben megfőzzük, mint a bögre térfogata. (mikróban, jénai tálban egyszerűbb)
  8. Mikor megfőtt, összekeverjük a kukoricával, és tálaláskor sajtot reszelünk rá.
Update módszer követőinek nem a legideálisabb, nekik köretként csak a salátát javaslom, úgy 1-es kódú marad.
Nagyon ízletes étel, ínyenceknek ajánlom.

2011. március 17.

Diétás meggyes mákos piskóta

Hozzávalók:

  • 10 dkg darált mák
  • 5 tojás
  • 4 ek xilit
  • 10 ek zabkorpa
  • 1 citrom héja
  • 500 g meggy
  • 4 ek víz
  • 1 kk szódabikarbóna

A tojások fehérjét 2 ek vízzel felverjük. Külön edényben összekeverjük a tojások sárgáját, 2 ek vizet, a darált mákot, a xilitet, a zabkorpát, reszelt citromhéjat, szódabikarbónát, a lecsöpögtetett meggyet. Óvatosan hozzáadjuk a felvert fehérjét, majd sütőpapírral bélelt tepsibe halmozzuk, kb 15-20 perc alatt megsütjük.





Diétás citromos torta

A torta tésztájának hozzávalóit megtalálod a Zabkorpás piskóta címszó alatt, csak egy pici kakaóport tettem hozzá. Ez egy pici torta lesz, de villámgyorsan készen van! Természetesen készíthetünk dupla adagot is, az egy normál tortának felel meg.
Krém:
  • 1/2 csomag vanília puding
  • 2,5 dl tej
  • édesítő
  • 12,5 dkg zsírszegény túró
  • 1 citrom

A szokásos módon pudingot készítünk.1/2 csomag (12,5 dkg) zsírszegény túróba citromhéjat reszelünk, hozzákeverjük a kifacsart citrom levét, édesítjük ízlés szerint. A kihűlt pudinggal összekeverjük. Kakaóporral, citrommal díszítjük.


Zabkorpás piskóta

Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 7 ek zabkorpa
  • 2 ek édesítő
  • 1/2 tk szódabikarbóna
  • 2 ek víz
  • 1 kis vanília
A tojások sárgáját 1 evőkanál édesítővel, a zabkorpával, szódabikarbónával, vízzel, vaníliával összekeverjük, majd beleöntjük az 1 evőkanál édesítővel felvert tojásfehérjét. Édesítő lehet xilit, Norbi cukor, esetleg folyékony sztívia, fruktóz.
Sütőpapírral kibélelt (kb18x28 cm-s) tepsiben 15-20 percig sütjük. Érdemes belőle dupla adagot csinálni. Ez a piskóta kiválóan variálható kakaóporral, mákkal gyümölcsökkel.

Gyűjtsünk medvehagymát!

Végre itt a tavasz, a Mecsek tele medvehagymával! Remélem holnap nem fog esni az eső és el tudunk menni kirándulni. Mivel igencsak fokozza az étvágyat, nem a legdiétásabb zöldségek közé sorolnám. De azért ez ne befolyásoljon bennünket, irány a természet, isteni medvehagymás receptjeim vannak! Érdemes nem csak a levelét gyűjteni, ha van kertünk, ki is ültethetjük. A pécsi piacon 150 Ft-ért árulnak 1 csokor medvehagyma levelet, ráadásul nekem a piac messzebb van, mint az erdő:)

Népies nevei: Kígyó- vagy poroszhagyma, sajamás, salamás, sási-hagyma.
Leírása: Évelő, a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozik. 15-25 cm magas. Hagymája megnyúlt buzogány alakú (45 mm hosszú és 5 mm vastag). Rendesen kétlevelű, levelei hosszú nyelűek, a külső levél hüvelye hártyás. Levéllemezük átlag 15 cm hosszú és 4 cm széles, és sötétebb zöld fonákukat fordítják a nap felé. Virágzata ernyő alakú, virágai hófehérek. Április-májusban virágzik.
Összetéveszthetősége: levele hasonlít a mérgező gyöngyvirághoz.
Előfordulása: Az egész országban, minden hegyvidékén, kiváltképpen bükkösökben, hegyi patakok közelében, erdőktől rabolt kertekben, rendesen olyan nagy mennyiségben, hogy az egész tájék fokhagymaszagot kap tőle.
Gyűjtési ideje: Tavasszal (áprilisban) virágzás előtt hagymáját és leveleit szokták gyűjteni.
Felhasználása: A fiatal leveleket salátának, mártásnak és fűszernövénynek használhatjuk levesekben és főzelékekben. Gyógynövényként közismert. Fokozza az étvágyat és az emésztőrendszer működését. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása ismert, C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló-képességét.
A népi orvoslás a medvehagymát termesztett társához hasonlóan felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére, továbbá bélfertőtlenítő, emésztést javító tulajdonsága miatt egyes emésztési panaszok kezelésére alkalmazza.
Tudományos megfigyelések szerint vérnyomáscsökkentő hatású, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, javítja a végtagok keringését. Laboratóriumi körülmények között a fokhagyma és a medvehagyma a vérszérum koleszterin szintjét csökkentették az alkalmazott hagymaadagok, a kéntartalmú tioszulfinátok, ajoének és ditiinek mennyiségétől függően a koleszterin szintézis befolyásolása révén. Szerves oldószerekkel képzett hagymakivonatok a koleszterinszintézist jelentős mértékben (akár 40%-ban) mérsékelték. A hagyma rendszeres fogyasztása a koleszterinszint csökkentésének és így számos szív-érrendszeri megbetegedés megelőzésének természetes gyógymódja.
Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel történő együttszedése nem javasolt, mert a vérzés létrejöttének kockázata fokozódhat. A megnövekedett vérzéshajlam miatt nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és csak orvosi felügyelet mellett megengedett véralvadásgátlót, nem-szteroid gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára a rendszeres hagymafogyasztás.
Népi megfigyelés, hogy a hagyma bőrön történő külsődleges használata (borogatásként, lemosásként) jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Érzékeny bőrű egyének esetében azonban fokozott óvatosság szükséges, mivel az alkalmazása során bőrgyulladás jelentkezhet bőrkiütés, bőrpír formájában. Ilyen esetben használata felfüggesztendő. Érdemes először csak kis területre felvinni, és csak akkor alkalmazni kiterjedten, ha nem alakul ki hatására kellemetlen bőrreakció.
Bár humán klinikai eredmények nem támasztják alá a hagyma vércukorszintet és inzulintermelődést befolyásoló hatását, ennek ellenére cukorbetegek esetében ajánlott hagymakivonatot tartalmazó készítmények szedése esetén a vércukorszint rendszeres ellenőrzése.

Update módszer - nekem is sikerült!

Megtalálod sikertörténetem Rubint Réka oldalán!

Norbinak és Rékának nagyon sokat köszönhetek, rávilágítottak, hogyan élhetek egészségesebben. Életmódot váltottam, 3. kisbabámat várom, jobb formában vagyok, mint valaha.

Az update módszer híveinek, cukorbetegeknek, bio életmód kedvelőinek is bátran ajánlom receptjeimet, akiknek fontos, honnan szerezzük be, milyen alapanyagokból állítjuk össze az asztalon kínált ételeket.

Adnék néhány tippet, mielőtt elhatározod, lefogysz. Ne ész nélkül tedd! Ha eddig megettél 2-3 ezer kalóriát naponta, ne akarj napi ezer alatt enni! A szervezeted megbolondul, anyagcseréd lelassul....hosszú távon nem is lehet tartani az ilyen étrendet, majd mikor visszatérsz a régi kerékvágásba, duplán jönnek fel a kilók. Egyél naponta 5-ször és fokozatosan szoktasd hozzá a szervezetedet a diétás étrendre. Próbálj minél kevesebb szénhidrátot fogyasztani, mozogj hetente legalább 3-szor! Ha eddig nem mozogtál, ne akarj azonnal 40 perces edzést végigcsinálni, mert nem fog sikerülni és hamar feladod. De nem ez a cél! Hanem, hogy ÉLETMÓDOT VÁLTS!

Zsírégetésre
nekem az intervallum edzés vált be (4 perc intenzív ellipszis trénerezés vagy szobabiciklizés, majd 2 perc laza lépcsőzés....hetente minimum 3-szor, először 2*4 perc, majd szépen fokozatosan eljutottam a 10*4 perces edzésekig). Amikor már bírtam a hosszabb edzéseket, vettem kicsi súlyzókat és legalább 20 percig magas ismétlésszámú edzéseket csináltam, a netről néztem gyakorlatokat. Amikor már közel álltam az álomsúlyhoz, erősítettem, szálkásítottam leg magic-cal, Rubint Réka: Add Önmagad! és Bíró Ica Testszépítés 4 dvd -k segítségeivel. Mivel időhiányban szenvedtem, csakis itthon edzettem, így ne legyen kifogás, hogy nincs pénz edzőteremre! Minden ételt magamnak főztem meg, és sikerült 28 kg-ot fogynom. Neked is sikerülni fog!!!!

Dolce Vita - avagy mivel édesítsünk?



A sikeres diétához természetesen csökkenteni kell a szénhidrát fogyasztást. Hogyan lehet ezt elérni úgy, hogy a pénztárcánkat is kíméljük, de legfőképpen az egészséges táplálkozás hívei maradjunk?
A válasz sajnos nem egyszerű, mert a kereskedelemben kapható egészséges édesítőszereknek aranyáruk van.
Mindenekelőtt szeretnék egy tudományos tényt megosztani, bizonyított, hogy a light termékek hosszú távon hizlalnak. Az üzletekben kapható light termékek hiába tartalmaznak kevesebb kalóriát, de édes ízüket nem természetes cukorhelyettesítőkkel érik el, hanem mesterséges, nullkalóriás édesítőszerekkel, vagy ugyanúgy tartalmaznak cukrot, csak a zsírtartalmat csökkentik, ilyenek pl. a 0%-os joghurtok. A hízást azonban nem a zsírok okozzák önmagukban, hanem a tápanyagok helytelen aránya, az ésszerű táplálkozási mennyiség figyelmen kívül hagyása, az energia bevitelének időbeni eltolódásai (elmaradó reggelik, esti étkezések)

Miért is hizlal a light?
Ha a nyelv édes ízt érzékel, akkor kalóriát vár. Beindul a szénhidrát lebontására irányuló folyamat, az inzulintermelés. A mesterséges édes íz nem tartalmaz kalóriát, nincs mit lebontani. A szervezet hoppon marad, azonban szeretné felhasználni a megtermelt inzulint, így jelzést küld az agyba kalória utánpótlásért. Észre sem veszed, és máris valami nassolnivaló után nézel, hogy a testnek legyen mit lebontania. A mesterséges édesítőszerek miatt tehát több kalóriát viszel be a tervezettnél. Ismert adat Amerikából, hogy a karcsúsító light termékek bevezetésével párhuzamosan nem csökkent a lakosság testtömege, hanem nőtt. A mezőgazdaságban elvégzett kutatások bebizonyították, hogy néhány mesterséges édesítőszernek étvágynövelő hatása van, valószínűleg a fentiekkel összefüggésben. Sertéseket kifejezetten szacharinozott táppal ösztökélnek hízásra.

Aki szeretné követni a Re-Form életmódot, vagy csak diétázni szeretne, semmiképp ne fogyasszon mesterséges édesítőszereket, mert hosszú távon nem hogy egészségkárosodás következik be, hanem még hízni is fog az illető!

Vegyük sorra az édesítőszereket, amelyekkel az üzletek polcain találkozhatunk!
Gyümölcscukor (fruktóz)
A gyümölcscukor természetes egyszerű szénhidrát, igen elterjedt a növényvilágban, különösen a gyümölcsnedvekben, mézben, biológiai szempontból éppen olyan fontos, mint a szőlőcukor. A szervezetben a gyümölcscukornak szőlőcukorrá való átalakulása enzimes hatásra megy végbe. Így a gyümölcscukor is felhasználódik, de elfogyasztása után, az enzimes átalakítás késleltető hatása miatt, lassabban növeli meg a vércukor szintet, mint a szőlőcukor.
A gyümölcscukor édesebb a répacukornál, így ugyanolyan édes íz eléréséhez 30-40 %-kal kevesebb is elegendő. Ezáltal csökkenthető az energiabevitel. Cukorbetegek is fogyaszthatják, de számukra gyümölcscukorból és szorbitból napi 30 gr-nál több nem ajánlott. Kiválóan alkalmas sütéshez, jobban köti a nedvességet, így tovább friss marad a fruktózzal készült sütemény.
A zöldség és főzelékfélék, gyümölcsök tartalmazzák a legtöbb gyümölcscukrot, emellett magas az élelmi rost-, vitamin és ásványi anyag tartalmuk.
Energiatartalom: 1700 kJ/100 g; 405 kcal/100 g
Egy új vizsgálat azonban igazolta, hogy a fruktóz veszélyesebb, mint a glükóz, mert a szőlőcukornál is jobban fokozza a koszorúér betegség kockázatát. A gyümölcscukor nemcsak drága gyümölcsökből, hanem olcsóbb mezőgazdasági termékekből, például kukoricából is előállítható.
Ára: 450 Ft / 500 g a www.biostore.hu oldalon
Xilit = Nyírfacukor
Nyírfacukor eredetileg nyírfából nyert természetes édesítőszer, mentes mindenféle káros anyagtól amelyeket a mesterséges édesítőszerek tartalmazhatnak. Már a 19. század elején is ismerték, de csak a ’60-as években kezdték el felfedezni élettanilag pozitív hatásait. Finnországban kezdetek először foglalkozni vele és mivel elsőként nyírfából nyerték így kapta a nevét. Cukorbetegek részére ideális, hiszen 7 a glikémiás indexe.
Jellemzői nagyon pozitívak, a cukorral összehasonlítva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy 40 százalékkal kevesebb kalóriát és 75 százalékkal kevesebb szénhidrátot tartalmaz.
Képes a vércukorszintet egyenletesen a megfelelő szinten tartani. Emellett segít a szervezet lúgosításában, ajánlott azoknak is akik lúgosító vagy esetleg candida diétára vannak fogva. A fogakra sokkal kevésbé ártalmas, mint a cukor vagy más édesítőszerek. Szerkezeténél fogva a szájban lévő, fogszuvasodásért felelős baktériumok nem képesek megbontani, így nem roncsolja a fogakat. Képes megakadályozni a baktériumok megtapadását a felső légutakban valamint jó az emésztésre is. Nagy mennyiségben hasmenést okozhat, ezért mindenképp óvatosan szoktassuk hozzá szervezetünket.
Energiatartalom: 1004 kJ/100 g, 240 kcal/100g
Ennyi pozitív tulajdonság után egyetlen negatívum: az ára.
www.nyirfacukor.hu oldalon Nyírfacukor néven 1875 Ft / 500 g, 3625 Ft/ 1 kg
www.biobolt.e-tar.hu oldalon Xukor néven 1275 Ft / 500 g, 2353 Ft / 1kg
Sztívia
A Stevia Rebaudiana magyar neve Jázminpakóca.(sztívia). Levelei ásványi anyagokat és egyedülálló illóolajokat tartalmaznak. A magas vérnyomás, candida, elhízás és érelmeszesedés megelőzésén kívül számos előnyös élettani tulajdonsága van - azon túl, hogy remek édesítő anyag. Cukorbetegek is fogyaszthatják!
A sztívia szárított levele olyan édes, hogy cukor helyett használható. Brazília és Paraguay őserdeiben élő indiánok évszázadok óta használják édesítésre. Nem glükózalapú, azaz fogyasztása nem jár kalóriafelvétellel, és nem okoz egészségügyi problémákat. Egy csipetnyi kivonat egy teáskanálnyi cukrot helyettesíthet, a cukor komoly mellékhatásai nélkül.
A növény levelei és a belőle készült kivonatok gyakorlatilag nem tartalmaznak kalóriát, képesek csökkenteni az édességek utáni vágyat is! Kutatások számos eredménye utal arra, hogy az éhségérzetet is jelentősen csökkenti, édesszájúak korlátlanul fogyaszthatják, plusz kilók lerakódása nélkül. Ha fél órával az étkezések előtt fogyasztjuk, sokkal hamarabb fogjuk a jóllakottságot érezni! Alkalmazható főzésre, sütésre, hideg-meleg italokhoz. Fontos tudni, hogy csak keveset lehet belőle használni, különben keserű mellékízt kapunk. Érdemes egy pohár vízben kikísérletezni, hogy mennyi a megfelelő adag.
A www.biofamilia.hu oldalon Dr Chen színtelen Stevia cseppek 2656 Ft / 50 ml
Norbi Update cukor
Egyik fő alkotója az eritritol, mely egyfajta cukoralkohol. A szervezetben gyorsan felszívódik,a vizelettel gyorsan, változatlan formában ürül. Emésztése 2-3-szor jobb mint a xilité, a laktité, a maltité, és az isomalátáé, 3-4-szer jobb mint a szorbité és a mannité. A cukoralkohol között ezért kiemelkedő. Cukor erjesztésével állítják elő, a fermentált tejtermékekhez hasonló módon. Az eritriol növeli az élelmiszerek eltarthatóságát. A cukorral ellentétben nem okoz fogszuvasodást. Kutatásokból kiderül, hogy nagyobb védelmet biztosít a fogaknak, mint a xilit. Nincs hatással a vércukorszintre, glikémiás indexe alacsonyabb a többi cukoralkoholénál, még a xiliténél is. Nincs hatással az inzulintermelésre. Gombaszaporodást gátló hatása által (ami a legmagasabb a többi cukoralkoholhoz képest) candida diétások is fogyaszthatják. Másik alkotója az inulin, ami egy emészthetetlen rost. Segíti a hasznos, egészségvédő bélbaktériumok növekedését és aktivitását. Számos vizsgált igazolta, hogy növeli a kalcium felszívódását és lerakódását a csontokban. Újabb kutatások eredményei arra utalnak, hogy az inulin a mellrák és vastagbélrák megelőzésében is szerepet játszik). Az Update cukor fruktózt is tartalmaz, - 100 g termékben 24,3 g -, ebből adódik a termék kis energiatartalma: 1 kcal/g. A termék kitűnő ízű, egészséges és számos, kedvező, egészségvédő hatása van.
Az alábbi cukorpótlók fogyasztása nem ajánlott:

Szacharin: a kesernyés mellékízű, a cukornál kétszázszor édesebb anyagból a megengedett mennyiség 2,5 mg/testsúlykg.
Ciklamát: a szintetikus fehér port harmincszor édesebb a szacharóznál, és az USA egyes államaiban be van tiltva. Az EU-ban a napi megengedett mennyiség 7 mg/testsúlykg.
Aszpartam: pozitívuma, hogy nincs kesernyés mellékíze, viszont melegítés hatására elveszti édességét. A napi megengedett mennyisége 40 mg/testsúlykg.
Aceszulfám-K: A szacharinnál kétszázszor édesebb anyag a szervezetben nem bomlik le, változatlan formában távozik, viszont ez is teljesen mesterséges édesítőszer. Megengedett mennyiség naponta 9 mg/testsúlykg.
Szorbit, maltit, mannit: mindhárom anyag cukoralkohol, amelyet keményítő erjesztésével állítanak elő. Egyik sem annyira édes, mint a cukor, viszont jóval kevesebb az energiatartalmuk. Mivel lebontásukhoz nem szükséges inzulin, cukorbetegek is fogyaszthatják, viszont túlzott mennyiségben hasmenést, bélmorgást, puffadást okozhatnak.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | cheap international calls