Oldalak

2011. július 29.

Hajfestés otthon - barna árnyalatok

Sokat spórolhatunk, ha otthonunkban festjük hajunkat. Könnyű dolgunk van, ha sötét hajat szeretnénk, viszont a szőkítés már komolyabb szakértelmet igényel. Mivel gyermekkori barátnőm fodrásznak tanult, 15 évesen már sikerült kipróbálnom, milyen lenne a szép gesztenyebarna hajam majdnem feketén:) Ez volt az első festés, azóta csak a fényképeken köszön vissza az eredeti hajszínem, de már nem bánom, hiszen korán el kezdtem őszülni.

Egyedül padlizsán lila nem voltam (az valahogy sosem tetszett), de vörös, barna, szőke minden árnyalata volt már a fejemen, sőt sokáig feketében is pompázott a hajkoronám.

Egyszer próbáltam ki Henna festéket, de sajnos abszolút nem azt a színt kaptam, amire vártam, ráadásul nagyon nehezen szabadultam meg attól a színtől. Barna hajúaknak diófalevél főzetet ajánlanak sötétítésre, szőkéknek citromot és kamillát világosításra, utóbbit csak óvatosan, hiszen igencsak kiszárítja a hajat.

Rengeteg márka van a piacon, jobbnál jobb minőségű hajszínezők, hajfestékek, számos termék már ammóniamentes. Ha úgy döntünk, hogy otthon festünk hajat, érdemes elmenni fodrászkellékes üzletbe, mert sokkal nagyobb választékban, ráadásul professzionális minőségben válogathatunk, szemben a drogériákkal, multikkal. Nem mellékes megjegyezni, hogy általában ezekben az üzletekben szakemberektől tanácsot is kérhetünk.

Saját hajfestési tapasztalataimat szeretném itt közzétenni és izgatottan várom a hasonló "hajszín őrültek" hozzászólásait is. 2 évente kb rámtör váratlanul a "barnából azonnal szőkét akarok".... jelentem elérkezett megint ez a pillanat! 3 hete szőke vagyok:))) Azt hiszem megérte, a boltban SZIÁT köszönnek "Jó Napot" helyett:) Persze senkinek nem tetszik a közvetlen környezetemben, mert én olyan barna lány vagyok...szerintük. Na majd rakok fotót, feltéve ha készül rólam mostanában vmi normális kép.

A hajfestés mindig függ a kiindulási színmélységtől, árnyalattól, ősz hajszálaktól. Nekem az eredeti hajszínem 5-6 közötti színmélységű barna, gesztenyés beütéssel, 30% alatt van az ősz szálak aránya. Nem annyira sötét, viszont a sok vörös pigment miatt nehezen szőkíthető......A professzionális termékek 1-12-ig vannak számozva, az 1 a fekete, innen világosodik, pl a 12-es színmélység a platinaszőke. Aztán van második szám, ami az árnyalatot jelenti, pl a 0 natúr szín, 1-es hamvas, 3-as arany, 5-ös gesztenye...stb. Az én eredeti hajam olyan 5-6.5 számozás szerint. Igyekszem feltenni egy érthető táblázatot a kódokról. A drogériákban kapható nem professzionális termékek nem így vannak sajnos számozva. Kivéve a Wellaton-t.


Első körben nézzük, milyen barna hajfestéket, színezőt próbáltam már -amire emlékszem persze így röpke 15 év hajfestés időintervallumából. 

Multikban, drogériákban kapható termékek, márkák szerint: 

Palette Deluxe - tartós hajfesték, ára 1000 Ft körül van.

Palette Deluxe - Aranyfényű mokka (755)

Szép egyenletes sötétbarna, 100% ősztakarással. Nehéz tőle megszabadulni, mert igen sötét. Nekem sötétebb lett, mint a dobozon.





Palette Deluxe - Aranyfényű csokoládé (655)

Igazi szép csokibarna, viszont az ősz szálakat nem teljesen fedi. Annyira nem lett vöröses, mint a modellnek a dobozon.





Palette Deluxe - Aranyfényű karamell (555)

Világosabb a csokibarnánál, ősz szálakat nagyon nem fedi, nekem nem lett szép. Lehet akinek sötétszőke, esetleg világos barna a kiindulási alapja, annak egy próbát megér.




Loreal Casting Créme Gloss - tartós hajszínkrém ammónia nélkül. Vállig érő hajra is elég 1 doboz, mert vizes hajra kell felvinni. Kellemes gyümölcsillata van. Ára 1500-2000 Ft között mozog.

Loreal Casting Créme Gloss - Csokoládé (535)

Hasonló eredmény született, mint a Palette Deluxe Aranyfényű csokoládéjával, kicsit talán több benne a vörös beütés, viszont nekem az ősz szálak világosabbak lettek, nem fedte rendesen.

Loreal Casting Créme Gloss - Praliné (530)
Kicsit sötétebb, mint a dobozon, de egyenletes, szép barna, teljes ősztakarással. 

 
Loreal Casting Créme Gloss - Gesztenye krém (432)
Jóval sötétebb (a Pralinénál sötétebb), mint a dobozon, de szép, egyenletes szín, teljes ősztakarással.





Loreal Casting Créme Gloss - Étcsokoládé (323)

Sokkal sötétebb, mint a dobozon, nekem konkrétan fekete lett, és csak napfényben volt némi vöröses barnás beütése. Amúgy szép, csak nem a várt színt kapjuk. 




Loreal Féria - sajnos kevés helyen kapható, talán a DM-ben tudtam venni. Nagyon jó minőségű festék, az árára már nem emlékszem, de olyan 2000 Ft körül van.

Loreal Féria - Shining Bronze (58)

Gyönyörű a végeredmény, az igaz, nem teljesen olyan, mint a képen, hanem van gesztenyés vöröses beütése és picit sötétebb.





Wellaton - tartós hajfesték, ára 700-800 Ft körül van. Számozása megegyezik a professzionális Wella Kolestonéval, Londa Coloréval. Alacsony ár, de jó minőség! Teljes ősztakarás.


Wellaton - Tejcsokoládé (673)

Szép, egyenletes barna, hasonló mint a képen, de gesztenyés beütéssel. Legjobban a Loreal Féria 58-hoz hasonlítanám. Imádtam:)








 Wellaton - Kakaó (577)
Nagyon szép egyenletes barna, olyan, mint a képen. Hasonlít a 673-hoz, kicsit sötétebb. Ezt is imádtam:)








folyt köv.


Kapros tökfasírt

Esik az eső, a tökök meg csak nőnek a kertben...

Íme a mai ebéd:) Főzelékekhez kiváló feltét, de önmagában, vagy tzatziki salátával is nagyszerű étel.



Hozzávalók:

  • 1 nagyobb tök
  • 1 tojás
  • 1 hagyma
  • 2 fokhagyma
  • só, bors, paprika
  • zabkorpa, zabpehely fele-fele arányban
  • kapor
  • sütéshez olaj

A tököt meghámozzuk, kiszedjük a közepét és legyaluljuk. Kissé megsózzuk, hogy levet engedjen. Aztán kinyomkodjuk jó alaposan, hozzáadunk 1 tojást, 1 reszelt hagymát, 2 zúzott fokhagymát, apróra vágott kaprot, sót, borsot, paprikát. Zabkorpát, zabpelyhet fele-fele arányban tegyünk hozzá, hogy formázható állagú legyen, ne essen szét. Érdemes kicsit várni, míg adagoljuk hozzá részletekben, mert felszívják a nedvességet, ne gyúrjuk túl keményre sem. Zabkorpában forgassuk meg, majd bő, forró olajban süssük barnára.

2011. július 24.

Jónás módszer

A Hold és a női ciklus közötti összefüggést már régen felfedezték, hiszen egy szabályos menstruációs ciklus időtartama épp egy holdhónap hosszának felel meg. Jónás doktor szerint a nő termékenységét a születéskori Hold-állás határozza meg.

Dr. Jónás Jenő szlovákia magyar orvos ennek alapulvételével dolgozta ki hosszas kutatásokon alapuló módszerét, mely már számos meddő házaspár problémáját oldotta meg. Az ősi kultúrák meglepően nagy tudással bírtak, ám ez a tudásanyag az évezredek viharaiban elveszett, feledésbe merült. Egy töredékesen fennmaradt, régi asszír-babiloni asztrológiai törvény szerint a nő a Hold fázisában termékeny. Arról azonban nem maradt feljegyzés, hogy vajon a Hold melyik fázisáról van szó. Jónás Jenő hosszas kutatómunka során megválaszolta a kérdést.

A tudomány mai állása szerint az ovuláció, tehát a peteérés mindig épp a két havivérzés között történik, így ez az optimális időszak a fogamzáshoz. Egy vizsgálat azonban azt mutatta, hogy amikor a nőgyógyászok ebben az időszakban végeztek mesterséges megtermékenyítést, csak 15%-os eredményt értek el. Amikor pedig az ovulációs napok figyelésével próbálták elkerülni a teherbeesést, meglepően sokszor mégis bekövetkezett a fogamzás. A Jónás-módszer sikerességi mutatója 85 %, ami óriási eredmény, hiszen a lombik-program sikeressége a 20-35 év közötti hölgyeknél is mindössze 20-25%, míg 35 év felett már csak 15%.

Jónás doktor sokéves kitartó megfigyelés és adatgyűjtés során a következő megállapításra jutott: Azon a napon, amikor a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított elhelyezkedése és távolsága pontosan fokra megegyezik az érintett személy születési képletében ezen bolygók közt fennálló távolsággal, a peteérés megtörténik, a nő termékeny. Ez a Hold-fázis. Ha tehát például egy nő telihold után három nappal jött világra, később minden hónapban telihold után három nappal lesz kifejezetten termékeny. Ezt a napot felfedezője után Jónás-napnak nevezzük.

A Hold a leggyorsabb mozgású bolygó, nagyjából 28 nap alatt járja végig a zodiákus 12 jegyét a Kostól a Halakig. Ezen útja során egyszer kerül ugyanarra a távolságra a Naptól, mint ahogy születési horoszkópban található. Ez azt jelenti, hogy egy nőnek egy év során összesen 12-13 olyan termékeny napja van, amikor nagy esélye nyílik a teherbe esésre. Ezeket az időpontokat napra, órára és akár percre is ki lehet számolni. Mivel a spermiumok életképessége 24-48 óra körül van, egy házaspár ilyen adatok birtokában könnyen megtervezheti születendő utódja fogantatásának pillanatát.

A módszer segíthet:

- Azoknak a pároknak, akik gyermekeik érkezését előre szeretnék megtervezni. A pontos számítások még arra is választ adnak, hogy egy-egy hónapban nagy valószínűséggel fiú- vagy lánygyermek fogan
.
- Látszólagos meddőség ellen azon nők esetében, akik évek óta próbálkoznak, különösebb kimutatható szervi bajuk nincs, mégsem maradnak várandósak.
- Azoknak a hölgyeknek, akiknek számtalan próbálkozása vetélésbe, veszélyeztetett terhességbe fulladt. Ilyenkor az életképes gyermek fogantatásának idejét kell kiszámolni.
- Fogamzásgátlásra is használható a módszer. Ebben az esetben a terméketlen napokat számítják ki azon nők számára, akik még nem akarnak teherbe esni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szenvedélyesebb, a szeretkezésnek magukat jobban átadó nők, illetve az amúgy is termékenyebb jegyekben (Rák, Skorpió, Halak) született, vagy a gyermekáldásra utaló 5. ház révén érdekelt nőknél spontán peteérés is bekövetkezhet, aminek következtében a fogantatásra alkalmas napok száma megszaporodhat és olyankor is létrejön a fogamzás, amikor esetleg egyáltalán nem várják. Ezért a Jónás-módszer nem mindenkinek és nem tökéletesen alkalmas a fogamzásgátlásra!
Jónás doktor azt is megállapította, hogy ha a nő Hold-fázisát figyelembe véve felállítják a fogantatás pillanatára a horoszkópot, a Hold jegybeli elhelyezkedése megadja a születendő gyermek nemét. Az értelmezés egyszerű: a pozitív és férfias jegyekben (Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg, Nyilas, Vízöntő) álló Hold esetén fiú utódra lehet számítani, a negatív és nőies jelekben (Bika, Rák, Szűz, Skorpió, Bak, Halak) álló Hold esetén pedig kislány lesz a születendő gyermek. Ezt a tézist a vizsgált nők 98%-ánál hitelt érdemlően bizonyították.

A Jónás-módszer különösen fontos lehet azon nők számára, akiknek már volt sikertelen terhességük. A módszer segítségével lehetőségük nyílik olyan fogantatási időpont kiválasztására, ahol bizonyos, hogy a születendő gyermek egészséges lesz és a terhességi-szülési komplikációk kikerülhetők. Eszerint a fogantatási képlet Holdja és a horoszkóp uralkodó bolygója nem állhat támadásban (még fél fényszöggel sem), illetve ha az 5. ház nem jól áll, az veszélyt jelenthet mind a baba, mind az édesanya egészségére.

A nő számára élete során előbb-utóbb fontos témává válik a család, a gyermekvállalás kérdése. Azoknak, akik problémákkal küszködnek e téren, és úgy érzik, már mindent megpróbáltak, de hiába, ne adják fel. Talán épp a Jónás-módszer nyújthat számukra segítséget. Persze mindezen számítások és a tervezés mellett jó, ha megtanuljuk elfogadni: a természet bölcsessége végtelen, és a dolgok egy része bizony meg van írva. Láthattunk már példát arra, hogy az emberi tervet egy rendkívüli tüszőérés, vagy egy több napon át élő sejt felülírja.

A Jónás naptár ingyenesen elkészíthető a születési adatok pontos megadásával a www.astro.com oldalon.

Natúr joghurt házilag

Pár éve kaptam ajándékba joghurtkészítő gépet, de ennek hiányában is természetesen könnyen elkészíthetünk otthonunkban élőflórás joghurtot. Én Danone Activiát szoktam használni oltó anyagként, kell hozzá még 1 liter tej, egy kis meleg és pár óra türelem:)

A joghurtkészítő gépben van pár üveg, amibe az oltott tejet kell önteni és melegen tartja azokat, amíg ki nem kapcsoljuk. (4-5 óra) A Media Marktban láttam múltkor, 7 ezer Ft körül van. 

De van olcsóbb megoldás:

Hozzávalók:

  • 1 liter tej
  • 1 kis doboz élőflórás natúr joghurt

Egy nagy jénai tálba öntsünk 1 liter tejet. (érdemesebb minél magasabb zsírtartalmút választani, annál krémesebb, finomabb lesz a joghurtunk) Melegítsük 35-40 fokra a mikrohullámos sütőben. (ez olyan kézmeleg hőmérséklet, de ne legyen hidegebb, melegebb, ez az optimális hő a baktériumok elszaporodásához) Kanalazzunk hozzá 1 kis doboz élőflórás natúr joghurtot, alaposan keverjük el benne. (Activia 125 ml-es, ez a mennyiség elég is 1 liter tejhez) Tegyük rá a jénai tetejét (vagy merjük át befőtt es üvegekbe, a csavaros tető miatt célszerűbb), bugyoláljuk be, mintha száraz dunsztba raknánk, hogy lassan hűljön ki, 4-5 óra alatt. (vagy bebugyolálás nélkül tegyük állandó langyos helyre, pl meleg vízbe állítjuk) Majd a 4-5 óra elteltével tegyük hűtőszekrénybe, 1 nap múlva teljesen besűrűsödik, kész is van a joghurtunk. Ez a joghurt többször továbboltható.

A Tescoban 79 Ft egy 125 ml-es Activia. Ha nagyobb kiszerelésben (4-es csomag pl) akarná megvenni az ember, érdemes megnézni a /kg árat, még drágább, mintha egyet vennénk....

A natúr joghurt egészséges és finom, hozzájárul az egészséges bélflóra fenntartásához. Számtalan receptemben felhasználható, tejföl helyett savanyíthatunk vele, fagyasztott gyümölccsel, édesítővel isteni fagylalt készíthető és még sorolhatnám:)

Az én gépem amúgy így néz ki:


2011. július 10.

Diétás töltött paprika

Imádom a töltött paprikát, ideje volt kipróbálni, milyen light verzióban. Mondhatnám tökéletes, nekem jobban ízlik, mint a hagyományos.

Az igazi töltött paprika gombócába rizst szoktam tenni és olajon pirítom hozzá a hagymát, majd a töltelékhez adok 1 tojást is. Most zabpelyhet használtam, tojás, olaj nélkül. Nem estek szét a gombócok, sőt:) Rántás helyett pedig habartam. 



Hozzávalók: 

  • 1/2 kg zsírszegény darált hús 
  • jó 2 maréknyi zabpehely
  • 1 kisebb hagyma
  • 1 fokhagyma
  • só, bors, őrölt pirospaprika
  • 8-10 db TV paprika
  • 2-3 db paradicsom
  • 7-8 dl házi paradicsomlé, vagy házi üveges lecsó télen (ennek hiányában paradicsom sűrítmény)
  • édesítő (xilit vagy stevia)
  • zabpehelyliszt
  • víz


A darált hússal összedolgozzuk a zabpelyhet, az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a fűszereket. TV paprikának kivágjuk a csumáját és szépen belenyomkodjuk a tölteléket. Ha több a töltelék, mint amennyi paprikánk van, gombócokat formálunk a maradék húsból. Egy nagy lábosba tesszük, öntünk rá 2-3 dl paradicsomlevet, hozzáadunk felkockázott paradicsomot és annyi vizet, hogy ellepje. Ha nincs paradicsomlevünk, ráboríthatunk 1 üveges lecsót is, ekkor nem muszáj hozzáadni a felkockázott paradicsomot. Főzzük, míg megpuhul a hús, ez kb 40-60 perc. Külön tálba kiszedjük a töltött paprikákat, majd a paradicsomos levet behabarjuk. A habarás: zabpehelyliszttel, a maradék hideg paradicsomlével és egy kis őrölt pirospaprikával készítjük el. Amikor szépen besűrűsödött, édesítjük ízlés szerint (én xilitet tettem hozzá, édesebben szeretjük, pláne a gyerekek), majd visszarakjuk a mártásba a töltött paprikákat és kicsit összeforraljuk.

Érdemes nagyobb adagot csinálni, mert kitűnően bírja a fagyasztást! Zabpehelyliszt helyett természetesen más szénhidrátszegény liszt is használható a habaráshoz.

2011. július 2.

Csőben sült tök héjas fűszeres burgonyával

Rengeteg tök van a kertünkben. A fagyasztó már tele van, a tökfőzeléket  és a tökös sütit unom (habár az utóbbi nagyon finom édesség, de már kicsit besokalltam), így keresgéltem az interneten, mi mást lehet belőle készíteni. A NoSalty-n  bukkantam rá Petra receptjére, kicsit változtattam rajta, hiszen ott zsemlemorzsával és parmezánnal készültek a sütőben sült finomságok. 

Íme a mai ebéd:



Hozzávalók:

  • 1 zsenge tök
  • 1 doboz natúr joghurt
  • 1 csokor kapor
  • só, bors
  • zabkorpa
  • 15 dkg reszelt sajt

Héjas fűszeres sült burgonya:
  • 1,5 kg héjas burgonya
  • olívaolaj
  • fűszerek

A tököt meghámozzuk, 1 cm vastag karikákra vágjuk, sózzuk. 15 perc után, megmossuk és papírtörlőn szárítgatjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A natúr joghurtot elkeverjük apróra vágott kaporral, sóval, borssal, ebben megforgatjuk a tök szeleteket, majd a reszelt sajttal elkevert zabkorpában panírozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsiben egymás mellé tesszük 20-30 perc alatt készre sütjük. Füstölt sajttal is nagyon finom, én light trappista sajttal készítettem. Rendkívül kalóriaszegény, de nagyszerű étel!

A burgonyákat nem hámozzuk meg, megmossuk alaposan, majd szárazra töröljük. 4-be vágjuk őket, és beledobáljuk egy nagyobb zacskóba. Öntünk rá kis olívaolajat, tetszés szerint fűszerezzük. Fűszer nélkül is nagyon finom, ha utólag sózzuk. Én most grill fűszerkeveréket szórtam hozzá, majd jól összeráztam a zacskót, hogy mindenhol érje a burgonyát az olaj és a fűszer. Sütőpapíron 200 fok hőlégkeverésen 40 perc alatt sül ropogósra.

Mártogatósnak lilahagymás fokhagymás joghurtot kínáltam. ISTENI:)))

Aki fogyózik, természetesen a köretet felejtse el:) Súlytartáshoz mértékkel ajánlott, hiszen minimális az olajtartalma.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | cheap international calls