Oldalak

2012. október 22.

Hajnövesztés ricinusolajjal - 2 hét után

Miközben tanulom a kórélettant, sikerült kitépnem egy ősz hajszálamat...igen, nagyon jól haladok a kóros EKG görbék elemzésével, még a hajam is tépem közben :)))) Ebédet is kéne főzni valamikor. 

Tegnap volt 2 hete, hogy hajat festettem, az eredmény magáért beszél! A tankönyvre fektettem a hajacskát, illetve kölcsönvettem kisfiam vonalzóját a hitelesség kedvéért. Hajhagymát leszámítva 8 mm növekedéssel büszkélkedhetek 2 hét után :) 

Talán annyi hátrányát érzem a pakolásoknak, hogy iszonyúan kopik tőle a festék, a sötétbarna hajam inkább gesztenye lett. Mondjuk ez is tetszik, fő a változatosság. Megpróbálom kibírni, hogy legalább még 2 hétig nem festek hajat!


2012. október 21.

Új szerelem - Ombre haj

Tudom, tudom...ápolom a hajam, növesztem, nem szőkítem. De az ombre hajba szerelmes lettem! Nem tudom, meddig fogom megállni, hogy ne menjek el egy profi fodrászhoz és csináltassak ilyet. Itthon inkább nem állnék neki....habár a Youtube-on már oktató videókat is találtam.

Igazából nem nagy ördöngösség, melírozáshoz hasonlít a technika, több árnyalattal lehet elérni a napszítta hatást. Férjem szerint olyan, mintha le lenne nőve a haj....pedig nem is ;)

De mi is az OMBRE hajfestés?

Az ombre haj lényege, hogy a vége világosabb, mint a töve, olyan, mintha le lenne nőve – de nagyon, a sötétebb tő rész a hosszabb. Ha azt gondolod, hogy ez igénytelen, akkor tévedsz! A valódi lenövés tényleg ápolatlan és viselhetetlen, azonban az ombre haj egy színátmenetes hajfestési módszer, ahol satírozással érjük el, hogy a két szín (tő és vég) ne éles kontúrral váljon el egymástól, hanem mintegy természetes hatást keltve színátmenettel világosodjon a haj.

Miért népszerű az OMBRE hajfestés?

Méltán lett népszerű a sztárok körében is az ombre hajfestés, mivel nem igényel drasztikus változtatást, az eredmény mégis lenyűgöző. Ideális azoknak, akik amúgy nem festetik a hajukat, mégis kipróbálnának valami újat. Ezzel a technikával mindössze a hajvéget kell festeni. Jól jöhet azoknak, akik unják a festett hajszínüket, vagy az évek óta melírozott frizurát, de nem szeretnének merőben új színt, vagy nem szívesen szívatják le a hajukat, ellenben a látványos változást díjaznák.

Milyen OMBRE hajfestést lehet készíteni?

Természetes ombre: ez a legnépszerűbb, hiszen természetes hatást kölcsönöz. Az alap természetes árnyalatú barna, és a végek pedig ennek bármilyen világos árnyalatai (akár a szőkéig is világosítva)

Vörös ombre: Többféle verzióban készíthető, barnával, szőkével kombinálva. De készíthető úgy is, hogy a teljes haj vörös, csak az árnyalatok világosodnak.
 
Extrém ombre: az extravagáns külsőt kedvelők bátran használhatnak élénk színeket (lila, zöld, kék, pink) a hajvégre.

Hiába keresem az interneten, hogy Pécsett melyik szalonban festenek ilyen hajat, nem találtam semmit. Lehet jobb is, addig maradok szép sötétbarna...

Ugye milyen gyönyörűek?











2012. október 20.

Természetes hajfestés dióval

A dió természetes alapanyagú, vegyszermentes hajszínező, hajöblítő. Különösen a rákos vagy más súlyos betegségben szenvedőknek előnyös, akiknek a vegyszerektől óvakodniuk kell. De másnak is ajánlható, mert nemcsak színezi - sötétíti - a hajat, hanem fényessé, ragyogóvá is teszi. És igen olcsó is, mondhatni ingyen van. 

A dióval barnított haj nem mai találmány. Indiában ősidők óta ismerik. A diókopáncs festő-hatása régóta ismert. Már a római korban is használták hajfestésre, hajmosás formájában. Sőt, korábban is. Amikor a római légiók Galliát meghódították, feljegyzésre került, hogy a gall nők diófestékkel festették hajukat. És mit csinált Robin Hood, hogy az íjászversenyen résztvehessen és a nottinghami serif ne ismerje fel? Természetesen, dióburok-festékkel festette át haját és szakállát. Nem tudtunk róla? Mi is meg voltunk tévesztve, mint a serif. Mert a filmesek nem a diófestékre hegyezték ki a történetet, és ezzel nem tárták fel az igazság minden részletét. Szóval, megtévesztettek. 

A hazai irodalomban kétszáz éve, 1803 óta ismert a diófesték témája. Így ír az "Olly házi könyvetske" szerzője, Néma Mester a "Hajnak meg-Barnításáról" cím alatt: "A' hajadat, ha meg akarod barnítani, főzz zsályát, és zöld dió hajat vízben, azzal mosd gyakran a fejedet. Vagy: A dió-fa gombát égesd-meg, tedd dió olajba, azzal kend gyakran." 

Hajfestésre jelenleg is használják a kopáncs festékanyagát, a barna haj sötétítésére, tonizálására. A levél festékanyagát is, barna színű hajhoz. Olyan hiedelem is van, hogy elősegíti a haj növekedését. Szépségápolási célra az augusztusi, szeptember eleji zöld dióburkot használják. A dión körbevágják, a két félből a barnás, feketés foltokat kivágják. Napon, de inkább szárítószekrényben 30-40 C°-on szárítják, végül szellős helyen tárolják. 

Ugyanilyen célra a diólevelet júniusban, száraz időjáráskor szedik meg. Akkor, amikor a diólevél már kifejlett nagyságú, de gombás, baktériumos foltok nem károsítják, az illata pedig jellemző. A levélkéket levágják a levéltengelyről, vékony rétegben papíron, textilen, rácson a napon szárítják, vagy más száraz, szellős helyen. Száraz, jól szellőző helyen tárolják. A friss diólevél szárítás nélkül használható. 

Ha Horvátországban járunk, tapasztalhatjuk, hogy a legszebb horvát nőknek milyen szép sötét hajuk van. Ez vagy úgy lehetséges, hogy természettől fogva olyan szép, vagy úgy, hogy horvát nyelven rendelkezésre áll a diós hajfesték receptje. Én az utóbbira gondolok. Kipróbálhatunk mi is egy horvát hajfestő receptet. 10 dkg szárított zöld diót főzzünk 1 g timsóval. A leszűrt főzetet használjuk hajmosásra. Ezzel a saját haj természetes színét és csillogását tudjuk visszaadni. 

És a horvátok azt is tudják, mitől erősödik a haj. Természetesen, a diótól. De hajerősítésre nem a diólevelet vagy a zöld diót használják, hanem a dióbelet. Tíz kanál darált dióbelet tesznek egy liter 96 %-os alkoholba. Jól lezárják, és két hétig meleg helyen tartják, majd leszűrik. A hajat minden este ezzel az alkohollal dörzsölik be, majd hagyják megszáradni. Tessék kipróbálni! 

Nemcsak horvát, többféle hajfestő recept van, válogathatunk. A legrégiesebb: 

Hajfestő-szer zöld dióhéjból. "60 gm. friss dióhéjat kőmozsárban 7 és fél gm. porrá tört timsóval egyenletes tömeggé gyúrunk, s vízfürdőn 300 gm. oleum olivarum benzoat.-mal digeráljuk, míg minden nedvesség elpárolgott belőle. Ezután megszűrjük és 2 csepp rózsaolajjal vagy 10 csepp narancsvirágolajjal illatosítjuk. – E hajfestőszer a hajat egyenletes barnára festi." 

Ma már nem szokás kőmozsárban digerálni, ezért keressünk más recepteket. 

Gaugin 1947-ben közzétett receptje szerint 200 g szárított, porított zöld diókopáncsot 1 l olivaolajjal kell egy edényben - ő mozsarat ajánl - egyneműre morzsolni, keverni. Az elegyet vízfürdőben kell melegíteni, párolni. Addig kell párolni, amíg a víz el nem forr. Ezután szűrhető, illóolajjal illatosítható. Hajöblítő szerként ajánlja. 

Ugyancsak hajfestésre szolgál Gaugin másik receptje: 60 g timsót oldunk 240 ml rózsavízben, és elkeverünk benne 900 g szárított, porrá tört zöld diókopáncsot. Egy hétig állni hagyjuk, aztán leszűrjük. Felöntjük 200 g 96 %-os alkohollal, és nem isszuk meg, hanem a hajat dörzsöljük be vele. 

A mai Szlovákiából származó hajfesték-recept nagyon hasonlít Gaugin receptjéhez. 450 gramm zöld dióhéjat, 30 gramm timsót és 120 gramm rózsavizet mozsárban elkeverünk, kipréseljük, minden 100 grammhoz 30 gramm 90 fokos borszeszt öntünk, 4 napig zárt edényben pihentetjük, átszűrjük, kedvünk szerint illatosítjuk. Kis kefével, szálmentén türelmesen kenjük rá a megmosott, megszárított hajra. 

És hogy a barna hajúaknak kellő választékuk legyen, közlöm Gaugin harmadik receptjét is. Belekeverünk előbb 500 ml 50 %-os szalmiákszeszt 1 l desztillált vízbe, majd 500 g szárított, porrá tört diókopáncsot. Egy hétig állni hagyjuk, utána leszűrjük. Lepároljuk, és a párlat mennyiségének felét kitevő kölnivízzel töltjük fel. Barnítja a hajat. (És az illata!) 

A következő hajfestő-receptet hárman is jegyzik: Buchman 1975, Bremness 1995, Neal's Yard 1997. Zöld diókopáncsot áztassunk enyhén sós vízben, és hagyjuk állni 3 napig. Öntsük fel forró vízzel, forraljuk 5 órán keresztül! Közben az elforrott vizet időnként pótoljuk. Szűrjük le, a kopáncsot is préseljük ki. Főzzük tovább, egynegyedére. A főzetet öblítőszerként hasznájuk, hajfestéskor. 

Íme a dió-hajszínező házilagos receptje: Két evőkanál összetört diólevelet tegyünk egy csésze forró vízbe, és hagyjuk állni egy napig. Ugyanekkor egy másik csésze forró vízbe tegyünk egy evőkanál világos színű tealevelet, és szintén hagyjuk állni egy napig. Másnap mindkettőt ismét forraljuk fel, szűrjük le, öntsük össze. Tároljuk hűtőben. Hajmosás után a hajat kissé itassuk fel törülközővel, majd a főzettel ugyanúgy fessük meg a haj tövét, mint hajfestékkel szoktuk. A beáztatott hajat másik, rosszabb törülközőbe bugyoláljuk, amit már nem sajnálunk, ha elszíneződik. Némi fülledés után öblítsük le és szárítsuk meg. A hajöblítéshez olyan diólevél-teát használjunk, amely csészénként egy evőkanál diólevelet tartalmaz. 

Oroszországban is divatja van a diós hajfestésnek, szépségápolásnak. Öt orosz recept:
  • 1. A zöld dióburokból préseljük ki a levét. Két evőkanálnyi dióburok-levet keverünk össze 1 dl tisztaszesszel. Ez a folyadék barnára színezi a hajat, ha rákenjük.
  • 2. Zöld dióburkot, de már barnulót is használhatunk, főzzünk 3-4 órán át vízben, amíg színe sötét, feketésbarna nem lesz. Ekkor szűrjük le, és főzzük tovább, hogy besűrűsödjön. Amikor már sűrű, kétszeres mennyiségű zsiradékot - akár vajat - keverjünk hozzá. Gyenge tűzön addig főzzük tovább, amíg a víz ki nem párolog a készítményből. Sötét, majdnem fekete krémet kapunk, amit hajra kenve gesztenyebarna vagy sötétbarna árnyalatot érhetünk el.
  • 3. Gesztenyeszínű árnyalat friss, zöld dióburokból nyerhető. Ehhez meg kell darálni a dióburkot. Kevés vizet kell hozzáadni, csak annyit, hogy a darálmánynak kásaszerű állaga legyen. Bő negyedórára a hajra kell kenni, majd vízzel leöblíteni.
  • 4. A sötét hajat ajánlatos hajmosás után diólevél-főzettel öblíteni. Ehhez három evőkanálnyi darált száraz diólevelet 2 l vízben kell forralni. Leszűrés után, amíg még meleg, ezzel a főzettel kell hajat öblíteni.
  • 5. A sötét, zsíros hajat mosás után friss zöld dióburok főzetével is öblíthetjük.
Feketedió-burok őrlemény, hajbarnításra Minekünk azért kell házilag készítenünk hajbarnító diófestékünket, mert a kereskedelemben nem kapható. Nem így az Egyesült Államokban, amely ország - ebből, de csakis ebből a szempontból - jóval fejlettebb.
Ott a Mehandi cég porrá őrölt feketedió-burkot kínál eladásra, ami kétféle módon használható. Vagy enyhén savanyú oldatban, például citromos teában áztatjuk és utána leszűrjük, vagy közvetlenül az amúgy is használatos hennafestékünkhöz keverjük a burok forróvizes forrázatát. Mindkettő hatásos, a hajat barnítja, sőt, a hennától pirosas beütést is kaphatunk. (Nem tévesztendő össze a kiütéssel.)
Tisztelt fodrász Kollégám, a világ a hajfestésben is gyorsabban fejlődik, mint azt én gondoltam. A szárított, darabos dióburok, akár hajfestési célra is, már az interneten is rendelhető. Még 1 eurót se kell fizetnünk tíz dekáért.
Hajszínező festék Hajszínező sampon Az európai kozmetikai iparban is gyártanak diófesték-alapanyagú hajszínező készítményeket. Jobbra-balra német készítmények képei láthatók, az összetételüket, a gyártási módszerüket nem ismerem.
Hasonló marokkói készítmények is kaphatók, ezekről kissé részletesebben:
A marokkói alapanyag ugyancsak szárított dióburok apróra, porrá őrölve, de nem a feketedió burka, mint ahogy Mehandiék csinálják, hanem a közönséges dióé. Ha magunk készítjük, nem is sejtjük, milyen különleges készítményt csináltunk! Az INCI nevezéktan szerinti "Juglans regia seedcoat extract"-ot! Egy hivatalosan törzskönyvezett készítményt.
Dióburok-por Ha marokkói dióburok-port veszünk, zárt edényben kapjuk, 2 ml-ben van 1 g dióburok-por. A saját készítésű dióburok-port ugyancsak zárt edényben tároljuk, levegőtől, nedvességtől, fénytől védve. Így hosszú ideig eltartható.
A dióburok-por forró vízben jól eloszlik, a szemcsékből a forró víz oldja ki a festékanyagot, ami tannin és juglon. Az emberre semmi káros hatása nincs.
Hajfestéskor a szőkéknek természetes gesztenyeszín árnyalatot ad, a barna hajat pedig mélyíti. És ragyogást kölcsönöz a hajnak. Az adagolás a haj színétől és a festés idejétől függ. Hennával kombinálva a színskála még gazdagodik, vörösréz-árnyalattal. 

Végezzünk el egy teszt-festést, ugyanazon a szőke hajon. Balra a dióburok-festékes festés eredménye, jobbra pedig a dióburok-port 50 %-ban egyiptomi hennapor pótolja. Mindkét képen fölül a kiindulási szín, alul a festett haj színe. 

A módszer: A festék 28 %-ban festékport, 72 %-ban vizet tartalmaz. Egy tálba tesszük a festékport, forró vizet öntünk rá. Keverjük egynemű állagúra, és hagyjuk félóráig hűlni. Három órán keresztül álljon a festék a hajon, bekötve, utána langyos, lágy samponos hajmosás fejezi be a hajfestést. 


Nézzük meg ugyanezt barna hajon. Látjuk, mindkét festékanyaggal élénkebb, ragyogóbb pirosbarna hajat kapunk. 


Így néz ki egyébként a hennával készített dióburokpor-festék: 


Öblítéshez is használhatunk dióburok-port, málnaecettel vegyítve. 15 g dióburok-porhoz 21 ml víz és 64 ml málnaecet kell. Akkor öblítsünk vele, amikor az ecetszag már nem túl erős, 5-10 percig. 


És most jön a dióolaj, amivel fiatalkoromban édesanyám is kente hajamat! 

A dióolaj nevű kozmetikai szer drogériában volt kapható, de az elnevezés megtévesztő, mert nem igazi dióolajról volt szó. A dióolaj a barna hajúaknak mélyebb, ragyogóbb hajszínt ad, és házilag is elkészíthető, pénzbe se kerül. Ehhez a diókopáncsot - vízfürdő fölött - olívaolajban főzzük ki, ez a kozmetikai szerek között dióolajnak nevezett olaj. Olcsóbb is, jobb is, mint amit a drogériában kapni. 

Említettem, barnító hajfesték a diófa legkülönbözőbb részeiből készíthető. Készítsünk dióhéjból! 

Ehhez először porrá kell darálnunk a dióhéjat. Ezt megtehetjük egy forgókéses kávédarálóban is. Nem kell sok, három marékkal elég. A dióhéj-porból egészen kevés étolajjal és némi forró vízzel finom krémet keverünk. A szokásos hajmosás után hajunkat felitatjuk, de nem szárítjuk meg. Dióhéj-krémet kenünk a hajunkra, és lekötjük nejlonkendővel, kéztörlővel. Negyedóra vagy félóra elteltével újból hajat mosunk, a szokásos módon. 

És tükörbe nézünk. (A kezünket nem nézzük meg, mert azt is megbarnítja, ha nem kesztyűben mosunk hajat.) 

Végül térjünk vissza a dió-hajfesték őshazájába, Indiába. Egy mai indiai recept azok számára, akiknek a hajuk nem fekete, de szeretnék, ha az lenne. 

A festék kiinduló anyaga a zöld dióburok, vagy a fiatal zölddió. A burkot vagy diót felöntjük vízzel, kissé megsózzuk, és három napig állni hagyjuk. A negyedik napon kiegészítjük a folyadékot három csésze forró vízzel, és feltesszük az egészet főni. Ha úgy látjuk, hogy már több vizet főtt el, mint amennyit beleöntöttünk, pótoljuk. A főzés ideje nincs pontosan megadva. Ha már jónak gondoljuk, leszűrjük. Hatásosabb, ha a diót (burkot) meg is nyomjuk, hogy a festékanyagot kiadja. A leszűrt festéket újból főzzük, annyira, hogy negyedét elfője. A festék fixálásához kevés timsót adjunk. 

Amikor először festjük meg vele a hajunkat, némi sárgás árnyalatot is látunk, de ne ijedjünk meg, végül gyönyörű mélyfekete lesz. Frissen mosott hajra ajánlják. A dióhéjas hajfestést hennással is kombinálhatjuk, mert a henna, ha dióhéjjal keverjük, a szőkéből, világosbarnából sötétvöröset varázsol. 

Szőkék, vigyázat! A diófestékes hajkezelés nem ajánlható mindenkinek. A szép szőke hajat többé-kevésbé intenzíven barnára képes színezni, főleg, ha mértéktelenül alkalmazzuk. 

A szőkék vigyáznak. És mink?
Persze, sminkként is használhatjuk a diófestéket. Meleg színei miatt arcfestésre is szokásos. 

forrás:  http://dioskonyv.bionuss.eu/

2012. október 19.

Hajápolás - Hair Revall Dr. Chen patikájából

Többször próbáltam már Dr. Chen termékeit, jelenleg a Hair Revall teáját iszom, hiszen hajápolás-hajnövesztés projektben vagyok. A Mülleres sörös samponom bevált, így Chen-fél samponra nem ruházok be, de lehet balzsamot és kapszulát fogok még venni.

Dr. Chen oldalán olvashatunk bővebben a samponról, teáról, kapszuláról, tonicról:

A ragyogó és egészséges hajért és bőrért

Ahhoz, hogy a hajunk, a körmünk és a bőrünk egészséges és szép legyen, nem elég csupán kívülről ápolni. Szerkezetük és növekedésük szempontjából fontos, hogy belülről is megkapják a szükséges tápanyagokat. A hagyományos kínai orvoslás szerint a vese meridiánja összefüggésben áll a hajjal, a máj meridiánja pedig a körömmel: az utóbbi szépsége az előbbi egészségét mutatja. A szép hajhoz és bőrhöz tehát nélkülözhetetlenek a vese, a körömhöz a máj táplálására szolgáló anyagok.

Hair Revall kapszula (500 mg × 40 db)
Ragyogó bőr, rugalmas haj, erős köröm 

A Hair Revall kapszulában található hatóanyagok: kéntartalmú aminosavak (metionin, cisztin), cink, B1-, B6-vitamin, C-vitamin, biotin, ginseng gyökér kivonat hozzájárulnak az egészséges bőr, a szép haj és az ép köröm megőrzéséhez. Magas hatóanyagtartalmú készítmény, ideális a napi szükségletek kielégítéséhez. A biotin részt vesz a szervezet aminosav anyagcseréjében, a C-vitamin a kötőszövet megfelelő működésében, a B-vitaminok az idegrendszer normális működésében. A kéntartalmú aminosavak a bőrt felépítő fehérjék összetevői, a cink hozzájárul a bőr egészséges szerkezetének fenntartásához. A nem kiegyensúlyozott idegállapot azonnal meglátszik bőrünk és hajunk állapotán.
Ajánlott adagolás: a TÖBBSZÖRÖS HATÓANYAG-TARTALOM miatt napi 1 kapszula elegendő!
K046
Hair Revall tea (2 g × 20 db filter)
Hajregeneráló tea a fényes hajkoronáért 

A tradicionális kínai orvoslás szerint az öregedés a vese energiájának csökkenésével veszi kezdetét. Ha a vese energiája kevés, a haj fénytelenné válik, hullani kezd, hallásunk romlásnak indul. A hajápolás nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is fontos. A vese és a máj számára szükséges tápanyagok bevitelével a haj és a köröm egészséges marad. Fogyassza rendszeresen ízletes teakeverékünket!
Naponta 3 × 1 filter teánál többet fogyasztani nem ajánlott.
T051
Hair Revall tonic (2 g × 20 filter)
A ginseng az élet gyökere – táplálja a haj gyökerét 

A Hair-Revall Tonic Lotion Spray fejbőrön történő alkalmazása jól kiegészíti a mindennapos hajápolást. Hatóanyag-kombinációja tartalmaz: hagyományos gyógynövényeket, aminosavakat (metionint, cisztint), vitaminokat és cinket, amelyek szükségesek a haj felépítéséhez. A kombináció közvetlenül stimulálja a fejbőr vérkeringését, normalizálja a fejbőr zsírtartalmát. Azon férfiak esetében, akik hormonális problémák, valamint a fejbőr túlzott zsírossága miatt vesztik el hajukat, illetve nők esetében a terhesség és szülés során beállt hormonális változás okozta hajproblémák megjelenésekor különösen fontos a fejbőr és a haj megfelelő ápolása. A Hair-Revall Tonic hatóanyag-tartalmának köszönhetően tonizálja a fejbőrt, javítja a hajhagymák vérellátását. A jobb hatás elérése érdekében használja a Hair revall teával és kapszulával együtt.
Használja naponta 2-3 alkalommal. Miután a permetet a fejbőrre juttatta, masszírozza be, ezzel segítve felszívódását.
B017
Hair Revall sampon (400 ml)
Hair Revall kondicionáló (400 ml)
Ginseng, fenyőolaj és gyömbér kivonattal 

A Hair Revall hajápoló termékcsalád természetes növényi hatóanyagok és vitaminok kombinációjával járul hozzá a fejbőr normál zsír-anyagcseréjéhez. A sampon és a kondicionáló hatóanyagai révén hozzájárul a vérkeringés erősítéséhez, ezáltal segíti a haj és a hajas fejbőr regenerálódását, valamint a haj növekedését. E-vitamin tartalmának köszönhetően ragyogóvá és fényessé varázsolja a hajat, PP-vitamin tartalma révén erősíti a hajszálakat. B5-vitamin tartalma táplálja a hajat a hajtövektől egészen a hajvégekig.
Akár mindennapos használatra is alkalmas.
B019; B020

2012. október 13.

Mossunk vadgesztenyével!

Tegnap Marci fiam az oviban gesztenye-emberkét csinált:) Mostanában a házi szappankészítés érdekel nagyon, olvasgattam, honnan szerezhető be NaOH a legolcsóbban. A NaOH hétköznapi nevén lúg. Ekkor eszembe jutott, hogy a vadgesztenyének igen magas a szaponintartalma -mire nem jó a biológus diploma....-, tehát valahogy lúgot lehet belőle gyártani:))) Ha lúg, akkor mosni is lehet, mint a mosódióval. Többször kipróbáltam a mosódiót, kiváltképp kevésbé szennyezett színes ruháknál vált be a legjobban. Fehérekhez érdemes adagolni hozzá mosószódát.



Mi a helyzet a vadgesztenyével?  

Meg kell pucolni a vadgesztenyét, érdemes frissen felnegyedelni és utána meghámozni. Ha nem megy, kb 10 percig áztassuk forró vízben. Mosáshoz egy maroknyi aprítékot kell elhelyezni a mosódiós zsákban (ennek hiányában harisnya is megteszi, kb 5 mosáshoz elég 1 adag) Folyékony mosószer készítéséhez a felaprított vagy ledarált gesztenyét forraljuk fel kétszeres mennyiségű vízben, majd szűrjük le és a szaponinos vizet használjuk fel.

A mosódió elég drága, ez pedig ingyen van:) És működik! Fehérekhez itt is célszerű használni mosószódát, akkor hófehérek lesznek!

2012. október 11.

Hajnövesztés ricinusolajjal

Végre eljutottam arra a szintre, hogy soha többet nem teszem tönkre a hajam. Aki ismer, tudja, nem vagyok könnyű eset...egyszer szőke, aztán barna, majd jó sötét, utána persze világosítani kell. Növesztem, levágatom, meghosszabbíttatom, egyszer varrással, egyszer hőillesztéssel. Csupa jó dolgok... Ennek VÉGE :) Januárban voltam utoljára szőke, aztán visszabarnultam. Azóta kétszer vágattam és folyamatosan barnára festem, mindig mással, általában ammóniamentes termékeket használok. A hajam vége még mindig száraz, kéne még belőle vágatni, de most nem akarok, mert már egész hosszú.

Utánajártam, hogyan tudnék minél kevesebbet ártani a fürtjeimnek. Első körben lecseréltem a samponomat, balzsamomat, fésűmet és vettem ricinusolajat, kókuszolajat. A hajvasalót kivontam a forgalomból, ha szárítom, akkor ionos hajszárítóval.



Több oldalon tájékozódtam, kerülni kell a szilikonos hajápolókat. Természetesen az összes hajápolóm tartalmazott szilikont, még a méregdrága Wellás hajvégápoló elíxirem is.

Most ezeket a termékeket használom:

  • Müllerben kapható Sörös Sampon - 400 ml, ára kb 500 Ft
  • öblítésre almaecet, ezt is a Müllerben vettem, egy üveggel 260 Ft (2 evőkanállal keverek el 1 pohár vizet)
  • hajpakolás: 15 ml ricinusolaj+15 ml kókuszolaj melegítve - jól bedörzsölöm a hajtövekre, ami marad, a végére, fólia és műtős sapka rá, egy éjszakán fent hagyom
  • fésülni kizárólag vaddisznósörte hajkefével
Már csak az lenne a jó, ha festeni sem kéne, de rettenetesen sok ősz hajam van. Találtam több hajszínvisszaállító terméket is, a REPAREX a legszimpatikusabb az ára miatt. A közeljövőben tervezem, hogy kipróbálom, a neten lehet rendelni, 3 ezer Ft körül van egy dobozzal. Szemezek még az Inoa hajfestékekkel is, csak úgy tudom, fodrászoknak értékesítik, kellékesben sem kapható. Addig marad a Loreal Casting, legutóbb étcsokival festettem. 

Ricinusolajat gyógyszertárban lehet beszerezni, 30 ml-t adnak ki egyszerre, 200 Ft egy üveggel. Kókuszolajat bioboltban vettem, főzéshez is használom, 1 kg 1300 Ft volt. (Barco márka)

Ricinusolajjal szempillákat is lehet növeszteni, ma indul ez a projectem:) Fogok csinálni előtte-utána fotót, természetesen a hajamról is. A hajamat 1 hete kezdtem el ápolni, de mintha már most lenne változás, kevésbé hullik és sokkal fényesebb!

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | cheap international calls